A "szellemi termelési mód"

"Ám bármely szülő vagy nevelő tanúsíthatja: e segítő szándékok a „megsegítettek” szempontjából gyakran egyáltalán nem segítségnek (olykor kifejezetten akadályozónak) látszanak. Kiderül, hogy ami az „ő szempontjukból” a legkedvezőbbnek látszott, legfeljebb a mi szempontunkból a legkedvezőbb (és az se mindig), mindenesetre az ő valóságos szempontjuk más {905}. Más esetek azonban sikeresnek bizonyulnak (s itt sikeresnek nem azt nevezzük, amikor a „megsegített” ugyan megtesz mindent annak irányában, ami felé tereljük, csak éppen nem „boldog” tőle; csak éppen nem érzi magát szabadabbnak…). Amikor a (humánus) „segítség” sikeres, ez azáltal lehetséges, hogy sikerült valóban a „megsegítettek szempontjából” építkezni; ráépíteni a bennük eleve meglévő potenciákra, a megvalósulásra váró, „késszé lenni” készülő késztetésekre; az egymásra épülő ismeretek, tudások, képességek sorát sikerült a már korábban beindult irányban tovább építeni {906}; s ami a leglényegesebb, a módosulás végeredménye megfelel a megsegítettek mindezt összerendező akaratának ,(s ennek jó mércéje az imént említett szempont, tudniillik, hogy a „segítség” eredményeként szabadabbnak érzik e magukat): ez a szerves építkezés {907}. Ugyanez érvényes a társadalmi léptékű beavatkozásokra is: a társadalomalakításban is az a szerves (és humánus) újítás, ami az adott társadalomban addigra kifejlődött tudások, együttélési formák, késztetések továbbépítése, a megkezdett irányoknak a körülményekhez igazodva akár elkanyarodó, de töretlen folytatása, olyan változtatás, amit az adott társadalom akar {908} és amelynek következményeként szabadabbnak érzi magát." (Kapitányék, 333-334)