Mások szövegei

"És van az imának egy olyan formája, amely meghagyja az értelmet veretlennek: ez az értelem Istennel való párbeszéde. «Veretlennek» azt az értelmet nevezem, amely az ima idején semmi testi dolgot nem képzel el. Mert csak azok a nevek és dolgok nyomódnak bele és alakítják értelmünket, amelyek valami érzékit jelölnek. Ha az értelem imádkozik, mentesnek kell tehát lennie minden érzékitől. Az Istent illető gondolat azonban szükségszerűen meghagyja az értelmet veretlennek, hiszen (Isten) nem test. (In Ps 140, α)" (Bunge, 45, idézet Evagriosztól) Veretlen: aminek nincs mintázata.

"Valójában mélyreható elszemélytelenedési folyamat tanúi vagyunk, amely végső soron a modern ember ember voltát fenyegeti.  ... Az ember csak Jézus Krisztus istenemberi személyére tekintve — aki Isten személyének tökéletes «képmása» – érti meg, hogy véges, teremtett önmaga «Isten képére» alkotott «személy». Ha a teremtett «más(olat)» eloldódik nem teremtett «Ősképétől», egyszerre eltűnik mind az isteni, mind az emberi személyről való tudás. Ami a helyébe lép, az a modern, «kivetett» ember «kiszolgáltatottsága», «magánya»." (Bunge, 31)

"A keresztény társadalom olyan társadalom lenne, amelyben az emberek természetes célja — az erényes, jó élet a világban — mindenki által elismert cél, miközben a természetfölötti cél — az üdvösség — azoké, «akiknek van szeme a látásra»." (Eliot, 52)

"Véleményem szerint ma olyan kultúrában élünk, ami sok szempontból tagadó, de abban, amit biztosan állít, még mindig keresztény. Azt nem hiszem, hogy megmaradhat tagadónak, mert a tagadás nem lehet hatékony egy olyan világban, ahol mind a gazdasági, mind a spirituális erők bizonyítják a pogány, de biztosan állító kultúra hatékonyságát, ezért úgy vélem, az előtt a választás előtt állunk, hogy vagy létrehozunk egy új, biztosan állító keresztény kultúrát, vagy elfogadjuk a pogányt. Mindkét esethez radikális változások kellenek, de én azt hiszem, többen vagyunk azok, akik, ha hirtelen meglátnánk a végeredményt, amely csak több nemzedéken át zajló változás révén valósulhat meg, a kereszténységet választanák." (Eliot, 36)

"És arról sem vagyunk hajlandók tudomást venni, hogy mennyire hasonlít a saját társadalmunk azokra, amiket megvetünk, mert ha beismernénk a hasonlóságot, esetleg az derülne ki, hogy azok a jobbak. Az a gyanúm, hogy a diktatúra iránti megvetésünk át van itatva a hatékonysága iránt érzett irigységgel." (Eliot, 33.)

"A tudományt, véleményem szerint, pontosan az az elhatározás viszi előre, hogy nem ragaszkodunk ahhoz, ami valamikor elég jól működött, eljuttatott bennünket idáig, de most nem működik olyan jól, és állandóan holtpontra juttat minket. Mindaddig jól működött az arisztotelészi fizika, a sztoikus paradoxonok ellenére is, amíg semmi sem volt gyorsabb egy maratoni futónál. Mindaddig jól működött a newtoni mechanika, a távolhatás bonyolultsága ellenére is, amíg a technikai eszközeink csak rövid távon és csak bizonyos módon tudtak kivezetni minket az értelmétől megszabadított világunkból. Nem a relativizmus — a Szex, a Dialektika és Az Isten Halála — intézte el az abszolút mozgást, az euklidészi teret és az univerzális okozatiságot. A kiszámíthatatlan jelenségekkel, a hullámnyalábokkal és az orbitális ugrásokkal szemben voltak tehetetlenek. A karteziánus cogítót, a whig történelemszemléletet és «az Eliot, Arnold és Emerson számára oly szent morális nézőpontot» sem a Relativizmus intézte

"Lehet, hogy van néhány igazi nihilista a Rodeo Drive-on vagy a Times Square-en, de kétlem, hogy sok olyan volna, aki azért lett nihilista, mert túlságosan érzékeny volt más kultúrák különféle igényeire..." (Geertz, 349)

"A teljes iskolai oktatásnak ki kell vennie a részét abból, hogy az embereket «megállásra és gondolkodásra», valamint arra ösztönözze, hogy «gondolkodjanak azon, amit tesznek». Történjen az a tanórákon kapott leckékkel, az osztálytermi és iskolai élet tapasztalataival vagy épp a tanárok és a többi felnőtt hozzáállásbeli és viselkedési példamutatásán keresztül, az oktatás lényege és központi célja az, hogy fiatalok megtanuljanak különbséget tenni, abban az értelemben, hogy meg tudják különböztetni az igazat a hamistól, a valódit a hamisítványtól, a helyest a helytelentől." (N. Tate, 348)

"Az iskolákhoz hasonlóan Oakeshott az egyetemeket is külön «világnak» tekintette, ahová «el lehet vonulni a világ rideg formulái és nyomorúságának pillanatnyi felfogása elől, valamint a világ 'égető kérdései' és 'felületes válaszai' elől». Moberly azon intelmének miszerint az egyetemeknek – bármi történjék is – mindig lépést kell tartaniuk a világgal, szerinte ellen kell állni. Csak akkor kell «lépést tartani a világgal», ha csakugyan érdemes vele lépést tartani, és ha ezzel nem rombolunk le egy megőrzésre érdemes, örökölt identitást." (N. Tate, 312)

"Szemben azzal a mai elképzeléssel, mely szerint az iskolák szerves részét képezik a tágabb közösségeiknek, olykor megosztva velük a létesítményeket, és a gyerekeket a közösség sajátosságaihoz és speciális szükségleteihez igazodva oktatják, Oakeshott ragaszkodott ahhoz, hogy az «Iskola» eszméjének egyik kulcseleme «a tanuló elszakadása a közvetlen, helyi környezettől, annak aktuális problémáitól és a figyelem irányát befolyásoló dolgaitól». Az «Iskola» egy «különálló világ». Az «Iskola» – érvelése szerint – bizonyos értelemben még «kolostorinak» is tekinthető «mint egy olyan hely, ahol a kiválóság hallhatóvá válik, miután elnémul vagy elhalkul a világi léhaságok és elfogultságok zaja». Az «Iskolában» nem arra helyeződik a hangsúly, hogy a gyermek mit hoz magával, hanem arra, hogy «komoly és fegyelmezett beavatást kapjon egy intellektuális, fantáziadús, erkölcsös és érzelmi örökségbe», miközben elvonják a figyelmét a saját gondjairól, valamint a külvilágról és az aktuális események

"A kreativitás iránti jelenlegi érdeklődés jelentős része az üzleti életből szivárgott át az oktatás világába, és nem spontán módon alakult ki. Leegyszerűsítve a dolgot: az üzleti élet az 1990-es években úgy döntött, hogy a boldoguláshoz kreatívabbnak kell lennie. Ez nyomást helyezett az oktatásra – azt a fajta nyomást, amelyre Eliot az 1940-es évektől kezdve számított az államnak a tömegoktatásban gyakorolt, egyre nagyobb mértékű szerepvállalása miatt –, hogy megfelelően képzett munkaerővel lássa el az üzleti szférát, kielégítve annak igényeit. Bár az iskolákra nem csak ebből az irányból helyeződött nyomás, ez volt az egyik legfontosabb." (N. Tate, 218)

"A világ hétmilliárd lakosának életét leginkább befolyásoló döntések többsege tovabbra is azokban a nemzetállamokban születik, amelyekhez tartoznak Ha a nemzetállamok nemzeti szintű működésével kapcsolatban hiányzik az állampolgári felelősségérzet – és ehhez nemzeti identitastudarra van szukseg –, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a nemzetallamok a demokratikus homlokzat mögött oligarchiákká válnak, amelyeket a saját hatalmuk fenntartására törekvő kis politikai elitek uralnak." (N. Tate, 145)