Posts

Showing posts from December, 2021

Gondoljátok meg, proletárok I.

"Egyrészt úgy véli, képes különbséget tenni tisztes és nem tisztes szegénység, a tisztes szegénység és a lumpenproletariátus magaviselete között. Az bizonyos, hogy a szegénységnek különböző fokozatai vannak, és az is hogy a szegénység tényére az egyes emberek és az egyes családok különbözőképpen reagálnak. Ahelyett, hogy a lehetséges reagálási módokat sorra vennénk, egyszerűbb felállítani egy erkölcsi normát: nem szégyen a szegénység. A foltozott kabát, a bestoppolt harisnya, a megvarrt ing rendjén való. Szégyen az, ha a nadrág lyukas, az ing szakadt és koszos stb. Az előbbi a tisztes szegényeket jellemzi, az utóbbi a lumpenproletárokat. A tisztes szegények körében az anya és apa szeretettel gondozza a gyermekeit, akik tisztelik a szüleiket, este közösen imádkoznak lefekvés előtt, míg a lumpenproletárok esetében szeretetről, kölcsönös gyöngédségről nincs szó. A tisztes szegény családok egyfajta idillben élnek, még — akkor is, ha a szülők halálra dolgozzák magukat, csak hogy megsze

Álmodjunk együtt

"Az Istennel való kapcsolat és az egyetemes testvériségérzet elvesztése hozzájárult az elszigeteltségérzethez és a jövőtől való félelem megerősödéséhez. Így aztán a vallástalan és a felületesen vallásos emberek a populistákra szavaznak, hogy megvédjék vallásos identitásukat, mit sem törődve azzal, hogy a félelem és a gyűlölet nem egyeztethető össze az evangéliummal." (Ferenc pápa)

Álmodjunk együtt

"Nem az a cél, hogy az ellentétes vélemények között zajló verseny révén megegyezésre jussunk, hanem hogy közösen kutassuk Isten akaratát, összehangolva a különbségeket." (Ferenc pápa)

Álmodjunk együtt

"Egy atomizált társadalom sosem lehet békében önmagával, mivel képtelen meglátni az egyenlőtlenségek társadalmi hatásait. Manapság a testvériség az új vízválasztónk." (Ferenc pápa)

Álmodjunk együtt

"Hogyan különböztessük meg a lelkeket? Például úgy, hogy a jó és a rossz lelkek más-más nyelvet és más-más módszereket használnak, hogy elérjék a szívünket. Isten hangja sosem ír elő, csak javasol, míg az ellenséges hang nem tűr ellentmondást, követelőzik, sőt állhatatos kitartással teszi ezt. Meglehet, Isten hangja kijavít bennünket, de mindig szelíden, bátorítón, vigasztalón, reményt adva teszi ezt. A gonosz szellem ezzel szemben illúziókkal és káprázattal csábít, amelyek gyorsan szertefoszgazdagsággal és presztízzsel kecsegtet bennünket, Ha nem veszünk róla tudomást, megvetéssel és vádaskodással válaszol, mondván: Értéktelen vagy.  Az ellenség hangja úgy térít el bennünket a jelentől, hogy rákényszerít: összpontosítsunk a jövőtől való félelmekre vagy a múlt szomorúságaira. Ezzd szemben Isten hangja a jelenhez szól, az itt és mostban segít előrehaladnunk. Ami Istentől jön, azt kérdi: .Mi a jó nekem, és mi a jó nekünk?"  Isten hangja kitágítja horizontunkat, míg az ellenség

Álmodjunk együtt

"A Szentírás azt tanítja, hogy az idősek a gyökereink, ők a forrásunk, a tápláló erőnk. Joel próféta hallja Isten ígéretét, miszerint kiárasztja Lelkét, hogy megújítsa a népét:  «Fiaitok és leányaitok jövendölni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok meg látomásokat látnak» (Jo 3,1). A jövő a fiatalok és az idősek párbeszédéből fog megszületni. Ahogy Francisco Luis Bernárdez argentin költő fogalmaz: «Végül megértettem / hogy ami a fán virágzik / az alant nyugovóból él.» Egy gyökereitől elválasztott fa nem virágzik, gyümölcsöt sem hoz, hanem kiszárad. Itt van hát két, azonos gyökerű baj: a fiatalság látomásaitól megfosztott idősek elhagyatottsága és az idősek álmaitól megfosztott fiatalság elszegényedése — miközben a társadalom kiszárad, terméketlenné, meddővé válik." (Ferenc pápa)

Álmodjunk együtt

"A jel élesen kirajzolódik, és szemet szúr. Ebben a válságban a remény jele a nők vezető szerepe.  A nők nemcsak a leginkább érintettek, de a legrugalmasabbak is a mostani nehéz helyzetben. Ők nagyobb valószínűséggel küzdenek a járvány frontvonalában — az egészségügyben világszerte dolgozók körülbelül hetven százaléka nő —, másrészt gazdaságilag nagyobb csapás éri őket a nem hivatalos és nem fizetett szektorban tevékenykedve." (Ferenc pápa)

Álmodjunk együtt

"Lehetséges, hogy ebben a válságban a nők látásmódjára van szüksége a világnak, hogy szembenézhessen az elkövetkezendő próbatételekkel? Lehetséges, hogy a Szentlélek azt sugallja, ismerjük fel, értékeljük és építsük be világnézetünkbe azt a friss gondolkodásmódot, amelyet a nők képviselnek a pillanatnyi helyzetben?" (Ferenc pápa)

Álmodjunk együtt

"Fő feladatunk azonban nem a megosztottságtól való menekülés. Oly módon kell kezelnünk a konfliktusokat és a véleménykülönbséget, hogy ne alacsonyodjunk le a kétpólusú csatamező szintjére. Ha tekintettel vagyunk a másfajta gondolkodásmódra, feloldhatjuk a megosztottságot, és felülemelkedhetünk rajta. A különféle vélemények így nem sarkított szembenálláshoz vezetnek majd, hanem értékes, új gyümölcsöt teremnek. Korunk válságának létfontosságú feladata ez. Miközben óriási kihívásokkal kell egyszerre több fronton megbirkóznunk, gyakorolnunk kell a különböző nézeteket magasabb szinten összegező polgári párbeszéd művészetét.  Az erre épülő politika több a kampánynál és a vitánál, amikor a meg- és legyőzés a cél. Jótékony cselekedet inkább, amelyben együtt keresünk megoldásokat mindenki javára. Ehhez a misszióhoz alázatra van szükségünk, hogy mellőzzük azt, amit helytelennek vélünk, és bátorságra, hogy elfogadjunk a miénktől eltérő, az igazság elemeit szintén hordozó szempontokat.  A fel