Posts

Lukács racionalizmusa: Az ész trónfosztása védelmében

"Azt a különbségtevést kell itt szem előtt tartanunk, hogy hihetünk valamiben indokok alapján — vagyis azért, mert hitünk koherens más, igaznak bizonyult ismereteinkkel, s megfelelő evidenciák támasztják alá —, vagy hihetünk valamiben okok következtében, vagyis egyszerűen azért, mert a gondolkodás, a megfontolás és a mérlegelés határain kívül eső tényezők (például az érzelmek és a szenvedélyek) meghatározzák hitünket. A különbség pontosabban az okok különbségében van, vagyis abban, hogy adott hitünknek az oka lehet egy indok, s lehet egy, a hit tartalmához képest külső ok. Az utóbbi eshetőségre nyújtanak közismert példát az önbecsapásnak, a «wishful thinking»-nek, vagy az akaratgyengeségnek, vagy a kognitív disszonancia feloldásának jól ismert, a pszichológia, a pszichoanalízis és a döntéselmélet keretében elemzett esetei. [...] A fentieket úgy is megfogalmazhatjuk, hogy egy racionális hitet kétféleképpen lehet vizsgálni: létezik egy kérdés a megalapozására, vagyis indoklására von...

Lukács racionalizmusa: Az ész trónfosztása védelmében

"Lukács a kapitalizmus e marxi ihletésű víziójából különböző áttételek segítségével vezeti le az irracionalizmust. Az egyik ilyen áttétel a pesszimizmus: a fejlődés válságos volta és az általa kiváltott válságérzet pesszimizmushoz vezet, melyet csak elmélyít a burzsoáziának a saját történelmi sorsa fölötti, kétségbeesésbe torkolló aggodalma. Az irracionalista filozófia ebben a megközelítésben azt fejezi ki, hogy megrendült a burzsoázia érdekeit megfogalmazó értelmiség körében a fejlődés értelmébe és a jövőbe vetett hit.  A másik áttételt a társadalmi egész áttekinthetetlensége és objektív irracionalitása kínálja, mely ellentétben van a termelés és a társadalmi szervezés elkülönült részrendszereinek, nemkülönben az immár nélkülözhetetlen tudományos kutatásnak a racionalitásával. A társadalom globális rendszerének és az azt alakító történelmi folyamatnak ez az áttekinthetetlensége azt látszik alátámasztani, hogy életünket és a történelmet megismerhetetlen, az ész számára hozzáférhet...

Lukács racionalizmusa: Az ész trónfosztása védelmében

"Egyébként sokszor Lukács is a fasizmus előtörténetének egyik elemeként vagy inkább lehetőségfeltételeként ábrázolja az irracionalizmust, nem pedig kizárólagos okaként. Így azt kell fő tételként elfogadnunk tőle, hogy a fasizmus térhódítását és hatalomra jutását nagymértékben elősegítette, hogy a német kultúrában az irracionalizmus már korábban döntő befolyásra tett szert. Ez úgy általánosítható, hogy amikor a magas és tömegkultúrában irracionalista eszmék terjednek el, akkor a fasiszta típusú mozgalmaknak is bővül a játéktere, s nő az esély valamilyen fasiszta típusú uralmi rendszer bevezetésére. A tétel ebben az általános formában is tartható, hozzátéve persze, hogy a történeti általánosítás ilyen átfogó szintjén helyesebb totalitarizmusról, vagy inkább totalitarizmusokról, mintsem specifikusan fasizmusról beszélni." (Kelemen, 74)

Hermeneutika és demokrácia

  "«Műveltnek» (gebildet) lenni ugyanis nem pusztán és nem is elsősorban azt jelenti, hogy sok ismerettel rendelkezünk, s alkalmasint kifinomult ízléssel, értő módon tudunk műalkotásokról társalogni s azokat megítélni; a műveltség az állampolgári lét meghatározott módja, ügyes-bajos dolgaink, köz-ügyeink intézésének mikéntje egy közösség életében; a művelt ember másképp tagja a közösségnek, mint a műveletlen, vitás kérdéseit másképp rendezi." (Fehér M. I., 50) Gadamer kapcsán.

Hermeneutika és demokrácia

"Hogy a «tudományos objektivitás» fogalmának egyetlen kézzelfogható, használható értelme az – értelemszerűen interszubjektíve, közösségileg létrejövő, kialakuló – «megegyezésben» [agreement] áll, az már Rorty fő művében megfogalmazódott; s hogy a tudományos praxis mint olyan, a maga objektivitásra, racionalitásra bejelentett igényeivel, éppenséggel az emberi együttélés egy meghatározott formájában, a szolidaritásban gyökerezik: ezt a gondolatot azután később több írásában is hangsúlyosan kifejezésre juttatta." (Fehér M. I., 35)

Filozófia, filozófiatörténet, hermeneutika

"A német Christoph August Heumann (1681–1764) 1715-ben megjelent Die Einleitung zur historia philosophica című értekezésének teljes első fejezetében a filozófiatörténet hasznát taglalta. Úgy vélekedett, hogy – amint összefoglaló munkájában Lucien Braun írja – «a filozófiatörténet megszabadít minket az autoritás előítéletétől, mely oly sok embert vakká tesz. Az embernek kevésbé kell ahhoz tartania magát», fejtette ki, «hogy ki az, aki mond valamit, mint inkább ahhoz, hogy mit mond [...]»" (Fehér M. I., I. 18)

Igazság és módszer

"Nyilvánvaló, hogy lényeges különbség van az olyan néző között, aki teljesen átadja magát a művészet játékának, s az olyan között, aki puszta kíváncsiságból leli örömét a nézelődésben. A kíváncsiságnak is az a sajátossága, hogy úgyszólván magával ragadja a látvány, teljesen belefeledkezik, s nem tud elszakadni tőle. A kíváncsiság tárgyát azonban az jellemzi, hogy alapjában véve nincs hozzá semmi közünk. A néző számára nincs értelme. Nincs benne semmi, amire valóban vissza tudna térni, és amiben koncentrálódhatna. Mert hiszen a látvány izgalma az újdonság, tehát az absztrakt másság formai minőségén alapul. Ez abban mutatkozik meg, hogy dialektikus kiegészítője az unalmassá válás és a közöny. Ezzel szemben az, ami a művészet játékaként mutatkozik meg a nézőnek, nem merül ki a pillanat puszta elragadottságában, hanem a továbbtartás igényét és egy igény továbbtartását foglalja magába." (Gadamer, 102)