Olvasónapló

"Parker Palmer (1998) író és aktivista T. H. White Üdv néked, Arthur, nagy király című művéből idézve Merlin, a nagy varázsló bölcsességét méltatja, amikor az kijelenti: A szomorúság ellen ... a legjobb orvosság a tanulás. Ez az egyetlen, ami mindig használ. ... Megtanulni, milyen a világ, és miért olyan, amilyen. A tanulás az egyetlen, amibe sose fárad bele az ember, amit sose érez idegennek, gyötrelmesnek, ijesztőnek, elkedvetlenítőnek, az egyetlen, amit sose bán meg. A tanulás az, ami neked való. Palmer (1998) ehhez a kijelentéshez hozzáteszi saját létfontosságú felismerését is, amely szerint: az igazi oktatás – ez a tanításnak és tanulásnak nevezett mély, emberek között zajló művelet – nem csupán az információszerzésről vagy a munkaszerzésről szól. Az oktatás a gyógyulásról és a teljességről szól. A képessé válásról, a felszabadulásról, a transzcendenciáról és az életerő megújításáról szól. Arról szól, hogy rátaláljunk és jogot formáljunk önmagunkra és a helyünkre a világban....

"Bell hooks szerint az a tanulás egyik legfontosabb célja [hogy] kiláthassunk az „elfogadható” skatulyájából, hogy gondolkodni tudjunk, és újragondolni, hogy új jövőképeket alkothassunk, ezért én azt a pedagógiát tartom nagyra, amely lehetőséget teremt a határok átlépésére. Ezek a határátlépések teszik a tanítást a szabadság gyakorlatává (hooks, 1994, p. 12). Ez összhangban van azzal a kibillentő hatással, amiről Gramsci is beszél: az elnyomott emberek felszabadulásának záloga, hogy időről időre – akár csak egy-egy óra erejéig – meg tudják tapasztalni azt, hogy milyen lehetne felszabadultan élni. És a tanulás képes ilyen tapasztalattá válni. A tanulás: az intellektusunk használata, erkölcsi kérdések megvitatása, társadalmi-politikai összefüggések megértése magasztos dolog. Ennek során a résztvevők olyan élethelyzetet vagy akár életminőséget élhetnek meg, amivel sokan korábban egyáltalán nem találkoztak, és ez felemelő élmény számukra. Ezáltal tágul a mozgásterük, vagy legalábbis a...

"Ebben a kiterjesztett strukturális értelemben az elnyomás azon számtalan, mély igazságtalanság összessége, melyeket egyes csoportoknak kell elszenvedniük a jó szándékú emberek egyszerű interakcióinak, a média és a kulturális élet sztereotípiáinak, a bürokratikus hierarchia illetve a piaci mechanizmusok strukturális sajátságaiban megnyilvánuló gyakran tudattalan feltételezéseknek és reakcióknak – röviden a mindennapi élet normális folyamatainak következményeként. Nem tudjuk ezt a strukturális elnyomást az uralkodók eltávolításával, vagy néhány új törvény meghozatalával megszüntetni, mivel az elnyomást módszeresen újratermelik a jelentős gazdasági, politikai és kulturális intézmények." (Young, 22)

"Azok a kontextusok, melyekben ezen csoportok tagjai használják az elnyomás kifejezést arra, hogy leírják helyzetük igazságtalanságát, arra enged következtetni, hogy az elnyomás tulajdonképpen a koncepciók és helyzetek egy családját nevezi meg, amiket én öt kategóriára osztottam: kizsákmányolás, marginalizáció, hatalomnélküliség, kulturális imperializmus és erőszak." (Iris Marion Young, 21) In A FELSZABADÍTÁS PEDAGÓGIÁJA. A kritikai pedagógia elmélete és gyakorlata. Szerkesztette: Udvarhelyi Éva Tessza. Közélet Iskolája Budapest, 2022

"Másfelől Rousseau, aki a közönség demokratikus önmeghatározását a lehető legnagyobb világossággal alapozza meg, a volonté generale-t olyan opinion publique-hez kapcsolja, mely az elmélkedés közvetítését nélkülöző opinionnal [az eredetiben egyszerűen unreflektierten opinion], a vélemény nyilvánosság előtti állapotával esik egybe." (Habermas, 143)

"A közvélemény alapja az osztályérdek. E szakasz folyamán [a 19. század első fele] azonban ennek legalább olyan mértékben egybe kellett esnie objektíve is az általános érdekkel, hogy ez a vélemény közvéleménynek, a közönség okoskodásán keresztül közvetített és következésképpen ésszerű véleménynek számíthatott. Ez már akkor átcsapott volna erőszakba, ha a közönségnek mint uralkodó osztálynak el kellett volna zárkóznia, s a nyilvánosság elvét el kellett volna ejtenie: az okoskodás dogmává, a közvélemény nélkül kialakuló belátás paranccsá vált volna. Amíg a nyilvánosság mint szféra létezett és mint elv funkcionált, addig az, aminek a közönség magát hitte és amit hite szerint tett, ideológia volt, és ugyanakkor több is volt mint puszta ideológia. Az egyik osztálynak a másik osztály feletti tartós uralma alapzatán ez mégis olyan intézményeket fejlesztett ki, melyek objektív értelmükként, magukban foglalták tulajdon megszüntetésük eszméjét: veritas non auctoritas facit legem, mely az ur...