Olvasónapló

"Ennek révén a Bildung a 18. század második felében a veleszületett emberi hajlamok és képességek belülről irányított fejlődéseként, a természetadta partikuláris egyén érett erkölcsű személyiséggé való alakításaként értelmezett önművelés pedagógiai folyamatának értelmét kapta." (Márkus, 24) Márkus: Kultúra és modernitás

"Az elkötelezettség, a kontroll és a kihívás ellentétéről elmélkedve, az intrinzik motivációhoz az elidegenedést lehet mellérendelni. Ha érdektelenséget érzünk (elkötelezettség helyett), ha erőtlennek (kontrolláló helyett) és fenyegetettnek (kihívás helyett) érezzük magunkat, akkor élünk át elidegenedést." (Maddi, Hoover, Kobasa, 164)

"Az intrinzik motivált explorációs viselkedésnek valószínűleg mégis jelentős túlélési értéke van azáltal, hogy növeli a szervezet információ készletét a környezetéről (BARNETT, 1958; FOWLER, 1965; McCALL , 1974)." (Maddi, Hoover, Kobasa, 162) Az emberi motiváció II.

"A köztesség/közötti ség szférájába való belehelyezkedésként, a dolgokhoz való odafordulásként, önmagunk mások felé való megnyitásaként, az értelemtörténésben való tevékeny részvételként valósul meg, az önépítés hiteles útjait nyitva meg számunkra. Ennélfogva a hermeneutikai beállítódás kivezetést jelent a spontán világba-vetettség és a szétszórtság állapotából, amelyet a jelenkori filozófia tematizál. Ez a kivezetés egyúttal vissza¬ vezetés is önmagunkhoz, mivel a racionalizált-totalizált szubjektum széthullásával szemben az autonóm emberi személyiség újbóli magára találásának lehetőségeit hordozza. A hermeneutikai beállítódás állandó kapcsolatteremtést jelent a másik¬ kal, aki nem az önmagunkba beépített másik, mint ahogy nem is a másikra kivetülő önmagunk, hanem valós másik emberi lény, akivel együttműködve veszünk részt az értelemteremtésben. Csakis önmagunkhoz el- és visszatalálva nyílhatunk meg ténylegesen a másik irányába, válhatunk aktív partnerré a vele való együttműködés...

"A hermeneutikai tudat intenciója tehát nem tárgyi, hanem értelmi; nem a tárgy mibenlétére, hanem mi-végre-valóságára (arisztotelészi kifejezéssel: entelekheiájára), azaz az értelmére irányul. (Vö. Spet 1997: 282.)" (Veress K., 32) Spet, Értelem és megértés, Helikon.

"Az okosság — mondja Arisztotelész — , gondolkodással párosult cselekvő, igaz lelki alkat, mely arra irányul, ami az embernek jó vagy rossz". (Arisztotelész 1997: 1140b. 194.) Az okosság tehát olyasmi, ami a gondolkodással, s az általa feltárt igazsággal társul, tehát az elméleti tudásra jellemző általánosság jegyeivel is rendelkezik egy bizonyos értelemben, de ugyanakkor a konkrét helyzet egyéni átélésében dől el, hogy megvan-e ténylegesen vagy nincs meg, működik-e vagy sem. Úgy tudás, hogy tapasztalat is egyben. Mint tudás, az egyéni tapasztalat konkrétumában gyökerezik, és leválaszthatatlan róla; mint tapasztalat, felülemelkedik az élethelyzet egyéni keretein a tudás általánossága irányába." (Veress K., 30)