Mások szövegei

"A normalitás a neveléssel legyengített tébolyok (diszharmóniák) inperszonális harmóniáján, azaz egyensúlyán alapszik, az abnormálisnak tartott személyiségen egyetlen téboly uralkodik, amit a társadalom jelenlegi, relatíve primitív állapotában nem képes máshogy kezelni, mint kitaszítással, és ez a fejlemény, fájdalom, nem más, mint a kollektív kudarc látványos beismerése, barbár megünneplése, ha szabad így fogalmaznia." (Németh Gábor, Jelenkor, 2024/721.)

"Az «európaiságnak» tett engedmény már csak annyit jelentett, hogy a parlamentben végig kellett hallgatni a maroknyi ellenzék szónokait. Gyakorlatilag a parlament munkaidejének legnagyobb részét éppen ezek a felszólalások tették ki, míg a megingathatatlan többség főként szavazni tért be az ülésterembe." (Ormos, 454)

"Távolról sem nem létező gazdaságfejlesztési elvei voltak e [Mussolini iránti] bizalom forrásai, hanem azok az új s – a szónak abban az értelmében, ha az új egyúttal modern is – modern szervezetei, amelyek megmutatták, hogy alkalmasak a «rendteremtésre». A birtokosoknak nem földjeik kanalizálását ígérték, hanem visszaszerzését, s ezt végre is hajtották. Ugyancsak a rohamosztagos módszer tette a fasizmust alkalmassá arra, hogy szétverje az iparvidékeken a sztrájkokat. Az ebbe a körbe sorolható tettei között az 1922. szeptemberi általános sztrájkkal szemben aratott sikere volt a legjelentősebb, s talán a legfontosabb azok között az események között, amelyek a nagytőkét a fasisztákkal szemben reményekkel töltötték el. A nagytőke bizalmát emellett Mussolini azon ígéretei erősítették, amelyek szerint a fasizmus vissza fog térni a tiszta liberális gazdaságpolitikához, a manchesteri államhoz. Vagyis a be nem avatkozást ígérte, és nem állami gazdaságfejlesztő politikát." (Ormos, 272)

"Logikus és a tapasztalatokkal is egybevág, hogy minél nagyobb egy adott nemzeti közösségben a társadalmi állásában megingott, lefelé csúszó vagy zuhanó, nem stabilizálódott vagy fenyegetett réteg, annál több az esély arra, hogy a fasizmus áthassa a társadalom számottevő részeit." (Ormos, 235)

"Az irracionális tudat nem egyéb, mint hit, a racionalizálhatóság gondolatát viszont a hit csak korlátozott mértékben támogatja. Az irracionális könnyen általánosítható kollektívvá, és tulajdonképpen csak kollektív megjelenés esetén van jelentősége. A racionális eszme ezzel szemben alapjában egyéni, és tömeget a hozzá tapadó, kísérőjévé szegődő hittel gyűjthetett csak maga köré. A ráció kollektív formában nem jelenik meg; az ész produktumaiban társadalmiasul ugyan, de önmagában mindig személyes marad. Egy bizonyos fajta – a személyisége, szabadsága és felelőssége tudatára ráeszmélő – polgár tartotta viszont éppen privilégiumának, hogy a társadalomról személyes és ésszerű véleményt alkosson. Egy kritikus pontot azonban neki sem sikerült szemléletében túlhaladnia. Nem tisztázódott, hogy a társadalmi életben irracionális elemek felmerülése ésszerűen megengedett, s hogy a jelentkező irracionalizmus éppúgy nem involválja az irracionális társadalomértelmezést, amint az egyén irracionáli

"Sorsának alakulását természetesen minden «felesleges» embercsoport mindenkor irracionálisan kell hogy szemlélje, hiszen felesleges voltát nem fogadhatja el. «Felesleges» emberi csoportok természetesen a világ minden táján képződtek, de efféle tömeg a 20. századi nyugati világban viszonylag kis mértékben és csak időszakosan torlódott össze, míg a peremvidék nagy részén a társadalom szép hányadát tette ki, és vegetálása krónikussá vált. Évtizedekre betokosodott, megemésztetlen rész lett a társadalom testében." (Ormos, 231)