Olvasónapló

"A polgári nyilvánosság modellje a köz- és magánszféra szigorú elválasztásával számolt, miközben a magánszférához számították magát a közönséggé egybegyűlt magánemberek nyilvánosságát is, mely közvetítést hoz létre a társadalom szükségletei és az állam között. Ez a modell annyiban válik alkalmazhatatlanná, amennyiben a közszféra a magánszférával összefonódik. Egy repolitizált társadalmi terület jön ugyanis létre, melyet sem jogilag, sem szociológiailag nem lehet a köz- és magán- kategóriái alá besorolni. Ebben a köztes szférában a politikailag okoskodó magánemberek közvetítése nélkül hatja át egymást a társadalom államosított szférája és az állam társadalmasodott szférája." (Habermas, 254)

"A magánszféra összezsugorodása a funkcióitól messzemenően mentesített és tekintélyében meggyengült – kuckónyi boldogság – kiscsalád belső területére csak látszólag jelenti az intimitás tökélyét; mert abban a mértékben, ahogyan a magánemberek visszavonulnak kötelező tulajdonosi szerepeikből a szabad idők játékterének tisztán "személyes", kötelezettség nélküli szerepeibe, közvetlenül félig-nyilvános fórumok befolyása alá kerülnek, anélkül, hogy az intézményesen biztosított családi tér megvédené őket." (Habermas, 229-230)

"A józan paraszti ész a hétköznapi tudat ünnepi és megtévesztő álneve. Akik mesterségük, funkciójuk, érdekeik követelményei szerint a hétköznapi tudat hordozóinak kívánnak megfelelni, a józan paraszti ész valóságellenes, tehát józanságellenes és parasztság-, vagyis köznépellenes tartalmaihoz igazodnak, a «köznép» kedvét keresve." (Révész, 94.) Mozgó Világ, 2026/5

"A politikai nyilvánosságnak az a modellje, mely a közvélemény és az ész konvergenciájának igényével lép fel, objektive lehetségesnek tünteti fel, hogy egy természetes rend útján vagy ami ugyanazt jelenti, a társadalomnak szigorúan az általános érdekre Irányuló megszervezése útján minimálisra csökkentsék az érdekellentéteket és a bürokratikus döntéseket, és ha ezeket mégsem lehet egészen elkerülni, a nyilvános megítélés megbízható ellenőrzésének vessék alá." (Habermas 188)

"E kísérleti irányzat számára a pedagógiai feladat tehát elsősorban nem a szocializáció, a fejlesztés, a képzés (amelyet a nevelés és oktatás szavaink fejeznek ki), hanem a dolgok rendjének megszakítása és felfüggesztése. Az irányzat képviselői arra hívják fel a figyelmünket, hogy maga az edukáció szó latin gyökere sem elsősorban be -vezetésre (szocializációra), fel-növelésre (fejlesztésre) vonatkozik (lásd latin educare ), hanem egyfajta ki -vezetésre, ki -szakításra ( ex -ducere). E kivezetéshez, ki- és megszakításhoz pedig egy igen sajátos térre és formára van szüksége a pedagógiának: az iskolára ." (Tóth Tamás, 63.)

"Megismerni önmagunkat annyi, mint önmagunkat élni, mint önmagunk urai lenni, kulönbözőnek lenni, kilépni a káoszból, a rend elemévé lenni, de a saját rendünké, a saját fegyelmünké egy eszmény szolgálatában. És ezt nem lehet elérni, ha nem ismerjük a régieket is, történelmüket, azoknak az erőfeszítéseknek sorozatát, amelyet megtettek, hogy azok legyenek, amikké lettek, hogy létrehozzák azt a civilizációt, amelyet létrehoztak, és amelyet mi a magunkéval akarunk helyettesíteni. Ahhoz, hogy megismerjük azokat a törvényeket, amelyek a szellemet kormányozzák, ismernünk kell, hogy mi a természet és melyek a törvényei. És úgy megtanulni mindent, hogy ne tévesszük szem elől a végső célt, tehát azt, hogy jobban megismerjük magunkat mások által és másokat általunk." (Gramsci, 100.)