Mások szövegei

"Ehelyett nekünk a lelkek orvosával kell törődnünk: Az alamizsnával meggyógyítja a indulatos lélekrészt, az imádsággal megtisztítja az értelmet, a böjttel pedig visszafogja a vágyakozó lélekrészt, s így létrejön a teremtője képmása szerint megújuló új ember, akiben a szent szenvedélymentesség miatt már nincs férfi és nő, az egy hitnek és szeretetnek köszönhetően pedig nincs már benne görög és zsidó, körülmetélt és körülmetéletlen, barbár, szkíta, rabszolga és szabad, hanem Krisztus minden mindenben (Kol 3,10-11)." (Evagriosz, 73)

"A második meghatározás, amely az eddigiekből következik, az, hogy minden filozófia szükségszerű volt, s most is az, tehát egyik sem merült el, hanem valamennyien egy egész mozzanataiként affirmatívan fennmaradtak a filozófiában. Különbséget kell azonban tennünk e filozófia különös elve mint különös elv s ennek az elvnek az egész világnézet által való kivitele között. Az elvek fennmaradtak, a legújabb filozófia valamennyi előző elv eredménye; így egyetlen filozófiát sem cáfoltak meg. Amit megcáfoltak, az nem a filozófia elve, hanem csak az, hogy ez az elv a végső, az abszolút meghatározás. Az atomista filozófia pl. ahhoz a meghatározáshoz jutott, hogy az atom az abszolútum; az oszthatatlan egy, — s mélyebben az individuális, a szubjektum; a puszta egy az elvont magáért-való-lét, így az abszolútumot mint végtelen sok egyet fogták fel. Ezt az atomista elvet megcáfolták; mi nem vagyunk atomisták. A szellem is magáért-való egy, atom; ez azonban szegényes meghatározás. Az egy tehát nem

"Ami azonban a kedvetlenséget jellemzi, és elválasztja a szomorúságtól, az a lélek két irracionális képességének, a vágyakozásnak és az indulatnak egyidejű és tartós felindultsága. Ezért a kedvetlenség kitüntetett sajátossága a csalódott vágyakozás és az agresszivitás bonyolult egysége. Mintegy Janus-arca van, amely – a jelennel elégedetlenül a jövőbelit sóvárogva – visszafelé és előre néz. Ebből a meghasonlottságból és ellentmondásosságból adódnak olyan, részben paradox és teljesen szélsőséges megnyilvánulásai, mint a letargia és a nyugtalanság. Csaknem minden más «gondolat» gyűjtőmedencéjeként és végpontjaként, valamint tartóssága miatt, a kedvetlenség végül a depresszió különböző formáit ölti, ami a legrosszabb esetben – utolsó kétségbeesett menekülési kísérletként – öngyilkossággal is végződhet." (Bunge, 161-162)

"Akit megszáll az akédia, az állandóan az ablakot bámulja, értelme pedig látogatókról ábrándozik.  Csikordul az ajtó, s már kint is terem; hangot hall, és azonnal kikémlel az ablakon.  Ott is marad mozdulatlanul, amíg csak el nem zsibbad az üléstől.  Amikor olvas, gyakran ásít, s könnyen elnyomja az álom; dörgöli a szemét, összedörzsöli a kezét, elemeli a tekintetét a könyvből, és bámulja a falat; majd újra belenéz, s olvas egy kicsit, de ide-oda lapozgatva hiába keresi a szövegek végét.  Számolni kezdi az oldalakat, megbecsüli az ívek számát, ócsárolja az írásképet és a díszítést, végül becsukja a könyvet, s a feje alá téve bóbiskolni kezd. De nem alszik mélyen, mert az éhség felébreszti, s arra ösztönzi, hogy az evéssel foglalkozzon. (O.sp. 5,8-11)" (Bunge, 90-91)

"Aki legyőzi a vágyat, legyőzi a szenvedélyt, aki pedig legyőzi a szenvedélyt, azon nem vesz erőt a szomorúság. (O.sp. 58-11)" (Bunge, 108)

"Ma az egész szórakoztató és turisztikai ipar kizárólag azzal foglalkozik, hogy szegény kortársainknak megkönnyítse a kedvetlenség terhének viselését, sőt tudatára se ébredjenek annak, hogy ebben a betegségben szenvednek. Csak semmi tétlenség, semmi üresség! «A megosztott szenvedés fél szenvedés», és nem ismeretesek-e régtől egy utazás vagy «tapétacsere» áldásos hatásai? Ám a baj ezzel nincs elhárítva, csupán haladékot kap. A káprázat elszáll, a kedvetlenség pedig visszatér, és még többet kíván." (Bunge, 87)