Mások szövegei

"Freud nagyon is jól ismerte a progresszív és a regresszív, a felszabadító és a pusztító erőszak különbségét. Az önmegvalósítás reklámja mindkettőt eltávolítaná, a közvetlenségben való létezést támogatja, amely egy represszív társadalomban (hogy még egy hegeli terminust alkalmazzak) rossz közvetlenség. Mert elválasztja az individuumot egy olyan dimenziótól, amelyben az „megtalálhatná önmagát”, a maga politikai létezésétől, ami az egész létezésének a magját teszi ki. Ehelyett olyan nonkonformitásra és felszabadításra bíztat, amely teljesen érintetlenül hagyja a társadalom valóságos elnyomó gépezetét, sőt ezt a gépezetet még erősíti is azáltal, hogy ezt a privát és személyes világon átlépő, és ezért valóságos oppozíciót, egy privát és személyes lázadás kielégítésével helyettesíti." (Marcuse)

"Platón nevelési diktatúrájára a válasz a szabad emberek demokratikus nevelési diktatúrája." (Marcuse)

"Az egyetlen igazi alternatíva a diktatúrával és annak negációjával szemben (e kérdés tekintetében) egy olyan társadalom lenne, amelyben a „nép” autonóm individuumokká vált, akik fölszabadultak a létezésért való küzdelem (amely az uralom érdekében áll) represszív követelményei alól, és mint ilyen fölszabadított emberek választják meg a kormányukat és határozzák meg az életüket. De ilyen társadalom sehol sem létezik." (Marcuse)

"Mert a tények sohasem közvetlenül adottak, és nem közvetlenül hozzáférhetőek; azok „közvetítik” és teszik bevetté őket, akik létrehozzák; az igazság, az „igazság egésze” túlmegy a tényeken, és megköveteli a velük való szakítást. Ez a szakítás – az előzetes feltétele minden gondolati és szólásszabadságnak – az absztrakt tolerancia és a nem igazi objektivitás meghonosodott keretei között nem hajtható végre, mert éppen ezek azok a faktorok, amelyek a szellemet a töréssel szemben preformálják." (Marcuse)

"Vagy ha egy hírbemondó olyan emberek megkínzásáról és meggyilkolásáról beszél, akik a polgárjogokért harcolnak, s ugyanabban a hangfekvésben tudósít, mint amilyenben a tőzsdei híreket vagy az időjárást olvassa fel, vagy ugyanabban a felfokozott kedélyállapotban, amelyben a reklám-szlogeneket mondja be, akkor az ilyen objektivitás nem-igaz, sőt megsérti a humanitást és az igazságot. Mert nyugodt ott, ahol dühösnek kellene lenni, és ott is tartózkodik a vádló hangtól, ahol ez maga benne van a tényekben. Ez a pártatlanságban kifejeződő tolerancia arra szolgál, hogy az uralkodó intoleranciát és elnyomást lehetőleg kicsinek mutassa be, vagy egyenesen fölmentse." (Marcuse)

"A monopolista médiumok – amelyek maguk is csak a gazdasági és a politikai hatalom instrumentumai – uralmából kifolyólag olyan mentalitás jön létre, amely a helyeset és a helytelent, az igazat és a hamisat előzetesen meghatározottnak tekinti, mihelyst a társadalom életérdekeiről van szó. Ez minden kifejeződés és kommunikáció előtt szemantikai tény: blokkolva lesz az effektív eltérés, mindannak elismerése, ami nem tartozik a bevált rendhez. Minden a nyelvvel, a publikált és az elrendelt nyelvvel kezdődik. A szavak értelmét szigorúan stabilizálják; a racionális vita, az ellenkező meggyőződés szinte teljesen ki van zárva." (Marcuse)

"De már utaltam arra, hogy a demokratikus érvelésnek van egy fontos feltétele: a népnek a megismerés révén képesnek kell lennie arra, hogy valamit meggondoljon, kiválasszon, hogy valóságos információkhoz jusson hozzá, és ezeket egy autonóm gondolkodás keretei között értékelni is tudja." (Marcuse)

"A mai baloldalon egyetlen kulturális politikai elmélet sem volt képes nélkülözni egy bizonyos minimális esztétikai távolság ilyen vagy olyan felfogását, annak lehetőségét, hogy a kulturális tettet a tőke masszív Létezésén kívül helyezzék el, ahonnan ez utóbbi támadható. Korábbi fejtegetéseink terhe azonban azt mutatja, hogy a posztmodernizmus új terében a távolság általában (és így a "kritikai távolság" is) megszűnt létezni. Annyira elmerültünk annak mindent elborító kiterjedésében, hogy megszűntek már posztmodern testünk térbeli koordinátái, és testünk így gyakorlatilag (pláne elméletileg) alkalmatlan a távolságtartásra; közben már megállapítást nyert, hogy a multinacionális tőke fantasztikus új kiterjedése során végül épp azokba a prekapitalista enklávékba hatol be, épp azokat gyarmatosítja (a Természetet és a Tudattalant), amelyek fennhatóságon kívüli és archimédeszi kapaszkodót nyújtottak a kritikai hatékonyságnak." (Fredric Jameson, 66.)

"Kissé elhamarkodottan azt állíthatjuk, hogy a bent és kint hermeneutikai modellje mellett, amelyet a Munch-festmény fejt ki, általában legalább négy másik alapvető mélységi modellt tagad meg a kortárs elmélet: (1) a lényeg és a látszat dialektikus modelljét (és ezzel együtt egy sor felfogást az ideológiáról vagy a hamis tudatról, amelyek általában ezzel együtt jelennek meg); (2) a látens és a manifeszt, vagy az elfojtás freudi modelljét (természetesen — ez a céltáblája Michel Foucault programalkotó és jellegzetes pamfletjének, A szexualitás történetének); (3) a hitelesség és hiteltelenség egzisztencialista modelljét, amelynek hősies vagy tragikus témái közeli rokonságban állnak az elidegenedés és elidegenedésnélküliség nagy ellentétpárjával, amely maga is a posztstrukturalista vagy posztmodern korszak egyik áldozata; valamint (4) legújabban a jelölő és a jelölt közötti nagy szemiotikai ellentétet, amelyet gyorsan felboncoltak és dekonstruáltak rövid fénykorában, az 1960-as és 70-

"Az történt, hogy az esztétikai termelés mára betagozódott az általános értelemben vett árucikktermelésbe: az eszeveszett gazdasági sürgetés, hogy újabb és újabb újdonságnak tűnő terméket állítanak elő (a ruházati cikkektől a repülőgépekig) egyre nagyobb áruforgalom mellett, ma egyre fontosabb strukturális szerepet és helyzetet jelöl ki az esztétikai újításnak és kísérletezésnek. Az ilyen gazdasági szükségletek aztán felismerésre találnak a különféle, az újabb művészetek számára elérhető intézményes támogatási formákban: az alapítványoktól és ösztöndíjaktól a múzeumokig és egyéb pártfogói formákig." (Fredric Jameson, 26-27.)

"Vannak történelmi időszakok, melyek az emberi szorongás három alapvető formája következtében identitás nélkülivé válnak: félelmet keltenek az új dolgok, például a felfedezések és a találmányok (a fegyvereket is beleértve), melyek elterjedésével az egész világkép megváltozik; szorongást váltanak ki a szimbolikus veszélyek, amelyeket bizonytalanul a létező ideológiák hanyatlásának következményeként érzékelnek, s végül, rémület uralkodik el a bizalom dezintegrálódásának következtében, a spirituális jelentést nélkülöző egzisztenciális szakadék láttán." (Erik Erikson, 405)

"Kollektív válságok idején sokakban támad fel ez a lappangó düh, s ezt igen könnyen kihasználhatják beteg lelkű vezetők, akik olyan totális doktrináknak és dogmáknak való hirtelen alárendelődés mintáivá válhatnak, amelyekben a negatív identitás válik kívánatossá és egyeduralkodóvá: a nácik fanatikusan azt terjesztették, amit a győzelmes Nyugat vagy a kifinomultabb németek mint "jellegzetesen németet" elvetettek. A düh, amelyet az identitásvesztéstől való félelem okoz, a tömegek erőszakcselekedeteibe torkollhat, vagy — kevésbé tudatosan — a háború és az elnyomás pusztító gépezetének működését segítheti elő." (Erik Erikson, 405)

"Az eddig elmondottakat abban foglalhatjuk össze, hogy az evilági protestáns aszkézis teljes erejével ellene működött a birtoklás természetes élvezetének , leszűkítette a fogyasztást s főként a luxusfogyasztást. Ezzel szemben olyan lélektani hatása volt, hogy megszabadította a javak szerzését a tradicionalista etika gátlásaitól, s úgy rombolta le a nyereségvágy korlátait, hogy nemcsak legalizálta azt, hanem (az ábrázolt módon) kifejezetten az isteni akaratot láttatta benne. Az érzékiség és a külső javakhoz való ragaszkodás elleni harc nem a racionális szerzés , hanem a birtokolt javak irracionális használata ellen irányult — a puritánok mellett éppen ezt tanúsítja a kvékerek nagy apologétája, Barclay is. Ez azonban mindenekelőtt a luxus kárhozatos, hivalkodó formáinak teremtett istenítésekként való tiszteletét jelentette — s ez volt jellemző a feudális érzékre – az Isten által megkívánt, s az egyének, valamint az összesség életcéljait szolgáló racionális és hasznos alkalmazás