Mások szövegei

"Az 1944. évi oktatási törvényre utalva Eliot az oktatáshoz való hozzáférés kiterjesztését téves prioritásnak tartotta. Úgy vélte, hogy ezzel forrásokat vonnának el a Kevesek oktatásától, olyan forrásokat, amelyeket az iskolai osztályok méretének csökkentésére, valamint arra fordíthatnának, hogy magasabb bérrel alkalmasabb jelentkezőket csábítsanak a tanári pályára. A hozzáférés kiterjesztése színvonalcsökkenéssel is járhat szerinte, köszönhetően a Sokak oktatására irányuló «nyomásnak». A tömegoktatás rendszeréből fakadó «lebutítás» veszélyeire még indokoltabb lett volna felhívni a figyelmet húsz-harminc évvel később, amikor a komprehenzív középiskolai oktatás teljes fordulatszámon pörgött..." (N. Tate)

"[Eliot] Nem kívánta, hogy az emberek megváltoztassák a politikai nézeteiket, csak azt, hogy «ne adózzanak üres szavakkal» annak a kultúrának, amely összeegyeztethetetlen a saját meggyőződésükkel. Állítása szerint a «kultúra» ápolása normatív értelemben – mind a «magaskultúra», mind pedig egy társadalom tágabb értelemben vett kultúrája – stabilitást igényel, ez pedig csakis hierarchikus társadalmi szerkezetből eredhet, amelyben a kultúraátadás organikusan, az osztályokon és a családokon keresztül történik, anélkül, hogy ebben túl nagy szerep jutna a formális oktatásnak vagy a tudatos tervezésnek." (N. Tate)

"Ezzel arra utal [Eliot], hogy a magasabb szintű oktatással olyan «társadalmi szokásokba és ízlésekbe» – azaz egy egészen másfajta «kultúrába» – kapnának betekintést, amely alapvetően különbözik annak az osztálynak a szokásaitól és ízléseitől, amelybe beleszülettek, és végső soron ez a bennük lévő «kettősség» a boldogtalanságuk forrása lehet." (N. Tate, 79)

"Ez az egyik oka annak hogy a konzervatív gondolkodók – ahogy azt a továbbiakban is látni fogjuk – folyamatosan a kultúraátadás fontosságát hangsúlyozzák az érdemi oktatás kulcselemeként." (N. Tate, 56)

"Az emberiség egészével közös azonosságtudat, amelyben Eliot keresztény hiténél fogva is osztozott, kétségtelenül kívánatos, de – ahogy azt ő is jól tudta – az univerzalizmus önmagában kevés. A világ továbbra is nemzetállamokból áll, hatékony demokrácia pedig csakis a nemzetállamokban lehetséges, a szupranacionális csoportosulásokban nem. A nemzetállamoknak határokra van szükségük; az államhatárok, a korlátok és a nemzeti hagyományok pozitív dolgok és az elkülöníthető identitások alapjai lehetnek; miközben a gyerekeknek, amint azt Durkheim is hangsúlyozta, olyan oktatásban kell részesülniük, amely beavatja őket egyfajta közös kultúrába, amely alapvetően szükséges ahhoz, hogy ezek a nemzetállamok ne hulljanak szét." (N. Tate, 54) Vajon Eliotnak fontos volt-e a demokrácia?