Olvasónapló

"Azt mondják, sokszor az elkövető is szenvedett kicsiként (persze meddig érdekel a gyilkos sanyarú gyerekkora?). Azt tanulta meg, hogy a kapcsolatok hierarchikusak. Hogy ha te vagy a gyengébb, ütni fognak, ha az erősebb, te ütsz. Feljogosítottsága mögött a nő alacsonyabb rendű voltának ideológiája is meghúzódik. Sokszor gyerekként pontosan ezt a mintát látja: az apja veri az anyját, ő pedig férfiként a bántalmazó féllel azonosul." (Kiss Judit Ágnes, 94) Mozgó Világ, 2025/3, 92-96)

"Ropsin (Borisz Szavinkov, az 1904-6-os orosz forradalom terrorista csoportjának vezére) egyik regényében így fogalmazta meg az egyéni terror problémáját: gyilkolni nem szabad, feltétlen és megbocsáthatatlan bűn, de elkerülhetetlenül szükséges; nem szabad megtenni, de meg kell tenni. És ugyanezen regényének más helyén abban látja a terrorista tettének nem igazolását (ez lehetetlen), hanem végső erkölcsi gyökerét, hogy ő nemcsak életét áldozza fel testvéreiért, hanem tisztaságát, erkölcsét, lelkét is. Más szavakkal: csak annak gyilkos tette lehet – tragikusan — erkölcsi, aki tudja, megingathatatlanul és minden kétséget kizáróan tudja, hogy gyilkolni semmi körülmények között sem szabad. Vagy hogy Hebbel Juditjának utolérhetetlen szépségű szavaival fejezzük ki a végső emberi tragédiának ezt a gondolatát: «És ha Isten közém és a nekem rendelt tett közé a bűnt helyezte volna – ki vagyok én, hogy ez alól magamat kivonhatnám?»" (Lukács, 197)

"Amit azonban a júniusi ellenforradalom tapasztalatából megtanulhattam volna, csak később, több mint tíz évvel később ismertem fel: ennek a társadalomnak mai ellentétei, adott harcai közepette az ember nem választja a helyét, hanem kikerülhetetlen morális kényszerrel adva van a helye a forradalmi proletariátus oldalán." (Sinkó, 80) A morális válság konklúziója?

"Virtussá lett, aminek elvben elkerülhetetlen kényszernek kellett volna maradni." (Sinkó, 77) Czerny Józsefről

"Az én kezem tiszta maradt a vértől, en nem öltem, de nem tudom és eldöntetlen kérdés marad, hogy ha én is, és mindenki úgy, mint Szamuely, semmi más nem akartunk volna lenni s nem lettünk volna, mint éles kard a proletariátus kezében, s egész életünkkel csak sár és malter az épülő jövőhöz — lett volna-e Magyarországon egy fehér terror, mely mellett a proletárdiktatúra minden erőszaka eltörpül, s egy rendszer, mely azt a népet fenyegeti végső pusztulással, melynek jövője egyszer a mi kezünkben volt?" (Sinkó, 73)

"(Mert etikailag nincs semlegesség és pártatlanság: aki nem akar cselekedni, annak nem-cselekvése is lelkiismerete elé tartozó tett.) Tehát mindenki, aki a jelen pillanatban a kommunizmus mellett dönt, etikailag kötelezve van minden emberéletért, mely az érte vívott harcban elpusztul, olyan egyéni felelősséget viselni, mintha ő ölte volna meg valamennyit. Viszont mindenkinek, aki az ellenkező oldalhoz csatlakozik, a kapitalizmus további fennállásáért, a biztosan eljövendő új imperialista revansháborúk okozta pusztulásért, nemzetiségek és osztályok további elnyomatásáért stb. kell ugyanezt az egyéni felelősséget éreznie. Etikailag senki sem bújhat ki a felelősség alól azzal, hogy ő csak egyes ember, akin nem múlik a világ sora. Ezt nemcsak objektíve nem lehet sohasem biztosan tudni, mert mindig lehetséges, hogy mégis éppen őrajta múlott, hanem az etika lényege, a lelkiismeret, a felelősségérzet teszi lehetetlenné az így gondolkodást; aki nem ebből a meggondolásból dönt – és legyen ...