Igazság és módszer

"Ha a tapasztalatot így, az eredménye szempontjából nézzük, akkor átugorjuk a voltaképpeni folyamatát. Ugyanis ez a folyamat lényegileg negatív. Nem írható le egyszerűen a típusszerű általánosságok töretlen kialakulásaként. Ellenkezőleg: ez a kialakulás azáltal megy végbe, hogy a tapasztalat állandóan hamis általánosításokat cáfol meg, a tipikusnak tartottat úgyszólván megfosztja tipikusságától. Ez már nyelvileg is kifejeződik abban, hogy kettős értelemben beszélünk tapasztalatról: beszélünk egyrészt olyan tapasztalatokról, melyek várakozásunknak megfelelnek, igazolják azt, másrészt viszont arról a tapasztalatról, amelyet «szerzünk». Ez utóbbi, a voltaképpeni tapasztalat, mindig negatív. Ha egy tárgyon tapasztalatot szerzünk, akkor ez azt jelenti, hogy mindaddig nem láttuk helyesen a dolgokat, s most már jobban tudjuk, hogy mi a helyzet. A tapasztalat negativitásának tehát sajátosan produktív értelme van. Nem egyszerűen tévedés, melyet felismerünk s ennyiben helyesbítünk, hanem messze ható tudás, melyet megszerzünk. Tehát a tárgy, amelyen a tapasztalatot szerezzük, nem lehet valamiféle tetszés szerint választott tárgy, hanem olyannak kell lennie, hogy ne csak róla magáról szerezzünk az addiginál jobb tudást, hanem arról is, amit annak előtte tudni véltünk, tehát valami általánosról. A negáció, mely a tapasztalatot erre képessé teszi, meghatározott negáció. A tapasztalatnak ezt a fajtáját dialektikusnak nevezzük." (Gadamer, 248)