Lukács racionalizmusa: Az ész trónfosztása védelmében

"Lukács a kapitalizmus e marxi ihletésű víziójából különböző áttételek segítségével vezeti le az irracionalizmust. Az egyik ilyen áttétel a pesszimizmus: a fejlődés válságos volta és az általa kiváltott válságérzet pesszimizmushoz vezet, melyet csak elmélyít a burzsoáziának a saját történelmi sorsa fölötti, kétségbeesésbe torkolló aggodalma. Az irracionalista filozófia ebben a megközelítésben azt fejezi ki, hogy megrendült a burzsoázia érdekeit megfogalmazó értelmiség körében a fejlődés értelmébe és a jövőbe vetett hit. 

A másik áttételt a társadalmi egész áttekinthetetlensége és objektív irracionalitása kínálja, mely ellentétben van a termelés és a társadalmi szervezés elkülönült részrendszereinek, nemkülönben az immár nélkülözhetetlen tudományos kutatásnak a racionalitásával. A társadalom globális rendszerének és az azt alakító történelmi folyamatnak ez az áttekinthetetlensége azt látszik alátámasztani, hogy életünket és a történelmet megismerhetetlen, az ész számára hozzáférhetetlen vak erők irányítják. Ebben a gondolatmenetben önmagában véve a részrendszerek racionalitása is az irracionalizmust táplálja, hiszen ékes bizonyítéka annak, hogy az élet racionalizálása új, korábban nem ismert problémákhoz vezet, meIyekkel szemben az ész tehetetlen. 

Egy további áttétel adódik a burzsoázia érdekeinek veszélyeztetettségéből: mivel a kapitalizmus logikája a burzsoázia jövőjét fenyegeti, a burzsoáziának érdeke is, hogy ezt a történelmi perspektívát elkendőzze, s az átfogó történelmi folyamatot irracionálisnak állítsa be." (Kelemen, 77)