Szabadságra ítélve

"Idővel persze beleszoktam a helyzetbe, Magdát anyunak, Gézát apunak kezdtem szólítani. Amikor anyám 45 szeptemberében hazajött, nem kapott azonnal ölbe – gondolom, nehogy megriadjak az ismeretlen felnőtt tolakodó közeledésétől –, hanem csak álltak Magdával a járókám előtt. Kétéves voltam, de még nem tudtam járni. Néztem őket, aztán egyszer csak megszólaltam: «Kettő anyu.» Hogy honnan tudtam abban az életkorban és olyan hosszú idő után, hogy az anyám is «anyu», az igazi rejtély." (Kis János)