A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme

"A kálvinizmus istene nem egyes «jó cselekedeteket» várt az övéitől, hanem a rendszerré emelt tettek által üdvözülést .(«Werkheiligkeit»). Szó sem volt itt a katolikus, igazán emberi élet oda-visszájáról, a bűn, megbánás, gyónás, kiengesztelés, újabb bűn vagy időleges büntetéssel letudott, egyházi kegyelmi eszközökkel kiegyenlített szaldó menetéről. Így szüntették meg a mindennapi ember terv és rendszer nélküli erkölcsi gyakorlatát s alakították ki az egész életvezetés következetes módszerét. Nem véletlen, hogy a «metodista» név a XVIII. században éppen azokon maradt, akik a puritán gondolatok utolsó nagy újjáéledésének hordozói voltak, éppen úgy, ahogyan a «precizisták» szándékosan hasonló jelentésű elnevezését XVII. századi szellemi előfutáraikra használták. Hiszen csak az egész élet értelmének minden órában és minden cselekedetben lezajló alapvető megváltoztatása szavatolhatta a kegyelem működését, mint az ember felemelését a status naturaeből (természeti állapotból – a ford.) a status gratiae-ba (az üdvösség állapotába – a ford.). A «kegyelmi állapotban levők» élete kizárólag egy transzcendens célra, az üdvözülésre irányult, de éppen emiatt evilági menete általában racionalizált volt s egy kizárólagos szempont – Isten dicsőségének földi gyarapítása – uralta." (Weber, 162-164)