A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme

"A keresztény aszkézis – mind külső megnyilvánulásuk, mind pedig szándékuk szerint – igen különböző elemeket egyesített magában, Nyugaton azonban ezek az elemek legjelentékenyebb megjelenési formájukban – egyes esetekben már az antikvitásban, a középkorban pedig teljesen – racionális jellegűek voltak. Ezen alapul a szerzetesi életvezetés világtörténeti jelentősége Nyugaton, ellentétben a keleti szerzetességgel – nem az egészével, hanem általános típusával. Ez az életvezetés emancipálódott a világtól való tervtelen meneküléstől és a virtuóz önkínzástól elvileg már szent Benedek regulájában, még inkább a Cluny apátoknál s a cisztercitáknál, leghatározottabban végül a jezsuitáknál. A racionális életvezetés rendszeresen kiművelt módszere lett belőle, azzal a céllal, hogy túlhaladják a status naturae-t, hogy az embert kivonják az irracionális ösztönök hatalmából, függéséből – melyet a világ és a természet kényszerít rá –, s alávessék a tervszerű akarás fensőbbségének, hogy cselekedeteit alátámogassák az állandó önellenőrzéssel és e cselekedetek etikai hatásának felmérésével. Azzal a céllal tehát, hogy a szerzetest – objektíven – az isteni dicsőség szolgálatát végző munkássá neveljék s ezáltal – szubjektíven – lelki üdvét biztosítsák." (Weber, 164-165)