Olvasónapló

"Mik a tudás, mik a hívés tárgyai?  Hogy vizsgálódjunk, ösmereteinket neveljük, hogy tudjunk, nem csak szabados de szükséges. Elvész a nép, melly tudomány nélkül való. Míg az állatok csupán homályos ösztönnel bírnak: az embert öntudatos isméretek teszik egy részben emberré; s már a gyermeknél, kiben még semmi sejtelem nincs magasabb erkölcsi világról: hatalmasan mutatkozik a tudvágy.  És mik a tudás tárgyai? ezeknek végetlenségét itt előszámlálni sem időnk nincs, sem czélunk nem lehet; minden a mi érzékeink alá esik. Csupán szemeinket kell felnyitni, kezeinket kinyújtani, gondolatinkat folyamatba hozni: s mindenütt, bennünk és kívülünk, térben s időben gazdag tartalommal kínálkoznak a tárgyak ösmereteink nevelésére." (Tompa Mihály, 87) 1859

"TUDNIVÁGYÁS, (tudni-vágyás) ösz. fn. A lélek ismerőtehetségének azon természetes hajlama, ösztöne, kíváncsisága, melynél fogva ismereteket, különösen tudományosakat szerezni törekszik ; újabb korban rövidítve: tudvágy. TUDNIVÁGYÓ, (tudni-vágyó) ösz. mn. Általán, aki valamit tudni, megtudni, tanulni, észrevenni szeret, kíván, óhajt, akármiféle érdekből, vagy czélból." (Czuczor Gergely, Fogarasi János, VI., 477.)

"Van egy faja a kielégíthetlenségnek, mely az emberi nemnek nemcsak hibául nem róható föl: hanem a népek művelődésének, vagyis szellemi s anyagi fejlődésének föltételéül, sőt vezércsillagul szolgál. S ez nem egyéb, mint a tudvágy, mely az emberi elme működésének közvetlen kifolyása, s azon egyetlen jótékony szomj, melyet időnkint enyhíteni ugyan lehet, egészen azonban elenyésztetni csak testi-lelki kórszülte életuntság, vagy csak az életpályának befejezése képes." (Ivánfi (Jancsik) Ede, 263) Pákh Albert (szerk.): A magyar ember könyvtára III. Heckenast Gusztáv, Pest, 1868.