Teremtő fejlődés

"Mikor megszokott cselekvést gépiesen viszünk végbe, mikor az alvajáró automatikusan játssza álmát, az eszméletlenség lehet abszolút; de ezúttal onnan származik, hogy a cselekvés elképzelését sakkban tartja maga a cselekvés, mely a képzethez oly tökéletesen hasonló s oly pontosan beleilleszkedik, hogy semmiféle eszmélés onnan ki nem csurranhat többé. A képzetet eldugaszolja a cselekvés. A bizonyiték az, hogy ha a cselekvés elvégzését valami akadály gátolja, vagy megállítja, az eszmélés azonnal felütheti fejét. Ott volt tehát, de közömbösitette a cselekvés, mely eltömte saját képzetét. Az akadály semmi pozitivet nem teremtett; egyszerűen ürességet csinált, dugót húzott, A képzetnek és a cselekvésnek ez az össze nem illése épen az, amit eszmélésnek hivunk.

Ezt a pontot elmélyítve azt találnók, hogy az eszmélet a lehetséges cselekvések vagy virtuális tevékenység zónáján maradó világosság, mely körülfogja az élő lénynek valóban végbevitt cselekedetét. Habozást vagy választást jelent. Ott, ahol sok egyformán lehetséges cselekvés rajzolódik és egy sem valósul meg (pl. oly tanakodás folyamán, melynek nincs kimenetele), az eszmélet erős. Ott, ahol a valóságos cselekvés az egyetlen lehetséges cselekvés (mint a szomnambulikus természetű vagy általánosabban, az automatikus tevékenységben), az eszmélet megsemmisül. Képzet és ismeret azért marad ezekben az esetekben is, ha igaz, hogy e cselekvések rendszeres mozdulatok sorai, melyek utolsója már előreformálódik az első óta, s hogy az eszmélet egyébként kilövellhet, mihelyt a mozdulatok egymásutánja akadályba botlik. Ebből a szempontból az élő lény eszméletét úgy határoznók meg, mint a virtuális tevékenység s a valóságos tevékenység aritmetikai különbségét. A képzet és a tett széttolódását méri." (Bergson, 134-135)