Olvasónapló

"A köztesség/közötti ség szférájába való belehelyezkedésként, a dolgokhoz való odafordulásként, önmagunk mások felé való megnyitásaként, az értelemtörténésben való tevékeny részvételként valósul meg, az önépítés hiteles útjait nyitva meg számunkra. Ennélfogva a hermeneutikai beállítódás kivezetést jelent a spontán világba-vetettség és a szétszórtság állapotából, amelyet a jelenkori filozófia tematizál. Ez a kivezetés egyúttal vissza¬ vezetés is önmagunkhoz, mivel a racionalizált-totalizált szubjektum széthullásával szemben az autonóm emberi személyiség újbóli magára találásának lehetőségeit hordozza. A hermeneutikai beállítódás állandó kapcsolatteremtést jelent a másik¬ kal, aki nem az önmagunkba beépített másik, mint ahogy nem is a másikra kivetülő önmagunk, hanem valós másik emberi lény, akivel együttműködve veszünk részt az értelemteremtésben. Csakis önmagunkhoz el- és visszatalálva nyílhatunk meg ténylegesen a másik irányába, válhatunk aktív partnerré a vele való együttműködés...

"A hermeneutikai tudat intenciója tehát nem tárgyi, hanem értelmi; nem a tárgy mibenlétére, hanem mi-végre-valóságára (arisztotelészi kifejezéssel: entelekheiájára), azaz az értelmére irányul. (Vö. Spet 1997: 282.)" (Veress K., 32) Spet, Értelem és megértés, Helikon.

"Az okosság — mondja Arisztotelész — , gondolkodással párosult cselekvő, igaz lelki alkat, mely arra irányul, ami az embernek jó vagy rossz". (Arisztotelész 1997: 1140b. 194.) Az okosság tehát olyasmi, ami a gondolkodással, s az általa feltárt igazsággal társul, tehát az elméleti tudásra jellemző általánosság jegyeivel is rendelkezik egy bizonyos értelemben, de ugyanakkor a konkrét helyzet egyéni átélésében dől el, hogy megvan-e ténylegesen vagy nincs meg, működik-e vagy sem. Úgy tudás, hogy tapasztalat is egyben. Mint tudás, az egyéni tapasztalat konkrétumában gyökerezik, és leválaszthatatlan róla; mint tapasztalat, felülemelkedik az élethelyzet egyéni keretein a tudás általánossága irányába." (Veress K., 30)

"Újra rá kell találnunk a valósághoz való viszonyulásnak azokra a módjaira, amelyek befogadóak, nem stratégiai jellegűek, nem akarnak közvetlen eredményt elérni, s amelyekkel lehetővé tudjuk tenni, hogy a lét végtelen többlete megjelenjen. Távolság, lassúság, szabadság – a valóság olyan megközelítésének jellemzői, amely éppen az irodalomban talál – ha nem is kizárólagos, de kiváltságos – kifejeződési formát." https://katolikus.hu/dokumentumtar/level-az-irodalom-szereperol-a-kepzesben "We need to rediscover ways of relating to reality that are more welcoming, not merely strategic and aimed purely at results, ways that allow us to experience the infinite grandeur of being. A sense of perspective, leisure and freedom are the marks of an approach to reality that finds in literature a privileged, albeit not exclusive, form of expression." https://www.vatican.va/content/francesco/en/letters/2024/documents/20240717-lettera-ruolo-letteratura-formazione.html "È necessar...

"De mivel a szellemi működés is csak az együttműködés formájában fejlődik az emberek között, éspedig nemcsak azért, mert ily módon az egyik pótolja azt, ami a másikból hiányzik, hanem azért is, hogy valamennyiük számára láthatóvá váljék az általános, eredeti, egy-egy személyben csak elkülönülten vagy közvetetten sugárzó erő, ezért az intézmények belső szervezete egy töretlen, önerejéből szüntelenül újra életre kelő, ám önkéntes és szándéktalan együttműködést kell megteremtsen és fenntartson." (Humboldt, 250)

"Azt mondják, sokszor az elkövető is szenvedett kicsiként (persze meddig érdekel a gyilkos sanyarú gyerekkora?). Azt tanulta meg, hogy a kapcsolatok hierarchikusak. Hogy ha te vagy a gyengébb, ütni fognak, ha az erősebb, te ütsz. Feljogosítottsága mögött a nő alacsonyabb rendű voltának ideológiája is meghúzódik. Sokszor gyerekként pontosan ezt a mintát látja: az apja veri az anyját, ő pedig férfiként a bántalmazó féllel azonosul." (Kiss Judit Ágnes, 94) Mozgó Világ, 2025/3, 92-96)

"A beszélgetésben lejátszódó emberi megértetés ennyiben nem különbözik attól a megértetéstől, amelyet az állatok folytatnak egymás közt. Az emberi nyelvet azonban annyiban sajátos és egyedülálló életfolyamatként kell elgondolni, hogy a nyelvi megértetésben «világot» tárunk fel. A nyelvi megértetés azt, amiről folyik, úgy állítja a magukat megértetők közé, mint valami pertárgyat, amely oda van téve középre, a felek közé. A világ így az a közös terület, amelyre senki sem lép, s amelyet mindenki elismer, és amely mindazokat összekapcsolja, akik beszélnek egymással. Az emberi életközösség valamennyi formája a nyelvközösség formája, sőt nyelvet alakít ki. Mert a nyelv lényege szerint a beszélgetés nyelve. Csak a megértetés végrehajtása révén teremti meg ő maga saját valóságát. Ezért nem pusztán eszköze a megértetésnek." (Gadamer, 310)

"Az állatok megértetési lehetőségei nem ismerik az ilyen variabilitást. Ez ontológiailag azt jelenti, hogy bár megértetik magukat egymással, de nem tényállásokról mint olyanokról, melyeknek összessége a világ. Ezt már Arisztotelész is teljes világossággal látta: míg az állatok hangjelzései mindig egy meghatározott viselkedésre utasítják a fajhoz tartozó egyedeket, a nyelvi megértetés a logosz révén magát a létezőt tárja fel." (Gadamer, 309)