Olvasónapló

"A látszólagosan radikális fordulat, a rendszer látványveresége után lehetséges, hogy más alkatú fiatal nők és férfiak tesznek szert ugyancsak látszólagos, de imponálónak tetsző befolyásra a majdani közéletben. Ne legyünk érzelgősek, mondjuk ki, hogy ezek a derék emberek (mint mai, korai, alkalmatlan elődeik) a mai történelmi periódus (vagy állapot: az Orbán-éra) gyermekei, mélységesen megmérgezve ennek a történeti korszaknak a szellemétől, amely hosszú évtizedek észszerű (öncenzúrának tetsző) önkontrollja után kinyitotta Pandora szelencéjét: megnyitotta újra a fasizmus perspektíváját, azaz az emberi és állampolgári egyenlőség elismerésének a megvonását, ámde nem dinasztikus, arisztokratikus, klerikális vagy meritokratikus (kulturális cenzusra támaszkodó), hanem biopolitikai (konkrétan: fajgyűlölő, heteroszexista, mizogin) logika szerint, szabadon az ancien régime előkelő tartásától és szépérzékétől." (TGM, 107)

"Sokan sejtik, de hatékony szervezet és inspiráló vezetők híján ez mégis kimondatlan marad: visszatekintve előző tanácsomra is, ami egyedül helyes volna, az nem a győztesnek föltételezett doxa (személyes és közvélemény) meghódítása, ami már igen régóta pusztán technikai kérdés, hanem az igazság föltárása és megvitatása." (TGM, 106)

"Tehát ha maga a fasizmus nem is él, csak az általam 2000-ben jelzett (nem totalitárius, nem paramilitáris, nem genocidális) posztfasizmus formájában mint beállítottság, korhangulat és hajlandóság (és persze mint biopolitikailag kirekesztő állami gyakorlat), ám problémát jelent mind a polgári társadalomnak, mind a radikális kritikai értelmezés körében affektív és közösségi életet élő, vitális szubkultúráknak." (TGM, A túlsó pólus, 102) A posztfasizmus tömör meghatározása