A forradalom

"Szorosan összefügg ezzel egy másik felismerés, amely az emberi hatalom természetére vonatkozik. Szemben az erővel, amely minden egyes elszigetelt ember tulajdona és képessége az összes többivel szemben, hatalom csak akkor jön létre, ha az emberek egyesülnek, hogy cselekedjenek, és a hatalom eltűnik, ha – bármilyen okból – szétszóródnak és elhagyják egymást. Következésképp azok az eszközök, amelyek életben tartják a hatalmat, az összekapcsolódás és az ígéret, az egyesülés és az egyezségkötés, s ahol és amikor az embereknek sikerül érintetlenül fenntartaniuk azt a hatalmat, amely valamilyen sajátos tett vagy cselekvés során kialakult közöttük, már benne vannak egy olyan szilárd világi struktúra megalapozásában, konstituálásában, amely mintegy szállást ad egyesített cselekvési hatalmuknak. Az ember világépítő képességének egyik eleme az az adottsága, hogy ígéretet tud tenni és meg tudja tartani ígéretét, Ahogy az ígéretek és az egyezségek a jövőre vonatkoznak és stabilitást adnak a jövő bizonytalanságának óceánjában, ahová minden oldalról betörhet az előreláthatatlan, ugyanúgy az emberek alapozó, konstituáló, világépítő képessége sohasem annyira magukra és saját világukra irányul, mint inkább «utódaikra», az «utókorra». A cselekvés grammatikája ez: a cselekvés az egyetlen olyan emberi képesség, amely több embert tételez fel, a hatalom szintaxisa pedig ez: a hatalom az egyetlen olyan emberi tulajdonság, amely kizárólag abban a világi köztes térben működik, amely az alapítás aktusában kölcsönösen összekapcsolja, egyesíti az embereket azáltal, hogy ígéreteket tesznek és tartanak meg, mert a politikai szférában talán a legmagasabbrendű emberi képesség." (Arendt, 228-229)