Igazság és módszer

"Eközben a felvilágosodás romantikus kritikájára támaszkodhatunk. Mert van a tekintélynek egy formája, melyet a romantika különösen védelmezett: a hagyomány. A hagyomány és a szokás által szentesített dolgoknak névtelen autoritása van, s történetileg véges létünket az határozza meg, hogy nem csupán az ésszel beláthatónak, hanem a hagyomány tekintélyének is hatalma van cselekedeteink és viselkedésünk felett. Minden nevelés ezen alapul, s ha a nevelés esetében a «gyám» funkciója a gyámolított nagykorúvá válásával meg is szűnik, s a nevelő tekintélyének a helyét a saját belátás és döntés foglalja el, az élettörténeti érettség elérése még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az illető úgy lesz a maga ura, hogy megszabadul minden szokástól és hagyománytól. Az erkölcsök valósága például nagymértékben a szokás és a hagyomány által kölcsönzött érvény. Szabadon vesszük át, de semmiképp sem szabad belátásból alkotjuk őket vagy indokoljuk meg érvényüket. Ellenkezőleg: épp ez az, amit hagyománynak nevezünk: az érvényességük alapja. S valóban a romantikának köszönhetjük a felvilágosodásnak ezt a helyesbítését, mely szerint az észokokon kívül a hagyománynak is megvan a maga joga, s nagymértékben meghatározza intézményeinket és viselkedésünket. Az antik etika egyenesen felülmúlja az újkori erkölcsfilozófiát azáltal, hogy a hagyomány nélkülözhetetlenségét figyelembe véve alapozza meg az etika átmenetét a «politikába». A modern felvilágosodás ehhez képest absztrakt és forradalmi. (Gadamer, 200-201)