Igazság és módszer

"A gyakorlati tudás, a phronészisz másfajta tudás. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a konkrét szituációra irányul. Tehát a «körülményeket» azok végtelen változatosságában kell megragadnia. ... Az arisztotelészi ellentét még valami mást is jelent, mint az általános elvekből levezetett tudás és a konkrét tudása közti ellentét. Nem is csupán azt a képességet jelenti, hogy az egyest aláfoglaljuk az általánosnak, s melyet «ítélőerőnek» nevezünk. Sokkal inkább egy pozitív etikai mozzanat érezteti benne hatását, mely bekerül a sensus communisról szóló római-sztoikus tanításba. A konkrét szituáció megragadása és a vele való erkölcsi megbirkózás azt követeli, hogy az adottat ilyeténképp aláfoglaljuk az általánosnak, azaz a célnak, melyet követünk, hogy ezáltal érvényre jusson a helyes. Tehát már eleve előfeltételezi az akarat valamilyen irányát, ez pedig azt jelenti, hogy előfeltételez valamilyen erkölcsi létet [hexis]. Ezért a phronészisz Arisztotelész szerint «szellemi erény». Nem egyszerűen képességnek [dünamisz] tekinti, hanem az erkölcsi lét meghatározottságának, mely nem lehet meg az «etikai erények» egésze nélkül, mint ahogy másfelől az utóbbiak sem lehetnek meg nélküle. Bár ennek az erénynek a gyakorlása eredményezi, hogy megkülönböztetjük azt, amit tenni kell, attól, amit nem kell tenni, de mégsem egyszerűen gyakorlati okosság és általános találékonyság. Amikor megkülönbözteti azt, amit tenni kell, attól, amit nem kell tenni, ez a megkülönböztetés már eleve magába foglalja az illendő és a nem illő megkülönböztetését, s ezzel egy erkölcsi magatartást előfeltételez, melyet a maga részéről csak továbbképez." (Gadamer, 38-39)