Előadások a filozófia történetéről I.

"A második meghatározás, amely az eddigiekből következik, az, hogy minden filozófia szükségszerű volt, s most is az, tehát egyik sem merült el, hanem valamennyien egy egész mozzanataiként affirmatívan fennmaradtak a filozófiában. Különbséget kell azonban tennünk e filozófia különös elve mint különös elv s ennek az elvnek az egész világnézet által való kivitele között. Az elvek fennmaradtak, a legújabb filozófia valamennyi előző elv eredménye; így egyetlen filozófiát sem cáfoltak meg. Amit megcáfoltak, az nem a filozófia elve, hanem csak az, hogy ez az elv a végső, az abszolút meghatározás. Az atomista filozófia pl. ahhoz a meghatározáshoz jutott, hogy az atom az abszolútum; az oszthatatlan egy, — s mélyebben az individuális, a szubjektum; a puszta egy az elvont magáért-való-lét, így az abszolútumot mint végtelen sok egyet fogták fel. Ezt az atomista elvet megcáfolták; mi nem vagyunk atomisták. A szellem is magáért-való egy, atom; ez azonban szegényes meghatározás. Az egy tehát nem fejezi ki az abszolútumot; de ez az elv is fennmaradt, csakhogy ez nem az egész meghatározása az abszolútumnak. Ez a cáfolat előfordul minden fejlődésben. A fa fejlődése a csíra cáfolata, a virág a levelek cáfolata, hogy nem a legfőbb, igazi egzisztenciáját alkotják a fának. A virágot végül megcáfolja a gyümölcs; de ez nem valósulhat meg, ha nem előzik meg a korábbi fokok. Egy filozófia iránti magatartásunknak tehát egy affirmatív és egy negatív mozzanatot kell tartalmaznia; csak akkor szolgáltatunk igazságot egy filozófiának. Az affirmatívat később ismerjük meg, az életben is, a tudományban is; cáfolni tehát könnyebb, mint igazolni." (Hegel, 47-48)