Az ész trónfosztása

"S e «reálpolitikai ésszerűség» vonalát a nagy válság korszakában az uralkodó reformizmus vasenergiával fenntartotta. «Ész» tehát gyakorlatilag ezt jelenti a tömegek számára: ha leszállítják a bért, nem szabad sztrájkolni, hanem bele kell törődni; ha csökkentik a munkanélküli segélyt, ha mind nagyobb tömegeket kizárnak a segélyezésből, tartózkodni kell a tüntetéstől, minden erélyes lépéstől; a legvéresebb fasiszta provokációknál ki kell térni az útból, vissza kell húzódni; a munkásosztály erejét, az utca felett való uralmát nem szabad védeni, hanem, mint Dimitrov helyesen jellemezte a reformizmus politikáját: — a veszélyt úgy kell kikerülni, hogy nem ingereljük a bestiát." (Lukács György, 61)

"Volt azonban egy aránylag tetemes tömeg, különösen a fiatal, a válság előidézte kétségbeesés következtében türelmetlenséggel telített munkások között, akikben ez a fejlődés megrendítette a hitet az észben általában, a történeti fejlődés forradalmi ésszerűségében, ész és forradalom benső kapcsolatában és együvétartozásában. Ebben a rétegben tehát épp a reformizmus elméleti és gyakorlati nevelése következtében bizonyos készség volt arra, hogy világnézetébe felvegye az észellenesség korszerű tendenciáit, ész és tudomány megvetését, s átadja magát a mítosz csodahitének." (Lukács György, 62)