Az újkapitalizmus ..

"Az újkapitalizmus nem más, mint az egyre nemzetközibbé és egyre koncentráltabbá váló tőke korlátlan, agresszív előrenyomulása és ennek eredményeként a gazdasági elitek korlátlan uralma a társadalmi lét más szférái felett. (Főként utóbbit Marx és Engels a Kommunista Kiáltványban már kész tényként kezelte — de egy nagyobb kitérőt követően csak korunkra valósult meg igazán.) Eme más szférákat immár nem pusztán a nemzetállamok, a nemzeti politikai és kulturális elitek és a helyi közösségek, civil társadalmak jelentik – a nemzetközi nagytőke uralma korunkban minden korábbinál keményebben (és ideológusai által immár nyíltan vállaltan) kezdi ki az individuum, az egyes én határait is. A tőke logikája ("agymosó" gépezetei, elsősorban a médiumok közvetítésével) behatol legbelsőbb életvilágunkba – a gazdasági hatékonyság, vagyis a "minimális ráfordítással maximális eredményt" elve érzelmi életünk legfőbb vezérlőjévé válik. Így áll elő a nárcisztikus személyiség, aki érzelmi kapcsolataiban folyamatosan méricskél, kalkulál, és állandó érzelmi "többletbevételre" törekszik, mely "többletbevételt" azonban nem "forgatja vissza" az "érzelemtermelésbe", mivel azt énje folyamatos megerősítésére használja fel (kell felhasználnia). És (de) ha a nárcisztikusok száma egy bizonyos tömeget meghalad a társadalomban, akkor előbb-utóbb elfogy a "befektetnivaló" – mivel mindenki csak kapni akar, az érzelmi tartalékokat "felélik" —, és olyan ember is egyre kevesebb akad, aki a kapcsolatok fenntartását, működtetését számítgatás nélkül mégiscsak hajlandó "finanszírozni". Így előáll az a helyzet, hogy a kommunikációk gyakorisága akár még növekedhet is, az egyének mégis végtelenül elmagányosodnak. Ez a helyzet most. 

A vázolt mechanizmus határozott társadalmi funkciót tölt be – mégpedig a gazdasági elitek sajátos érdekei szempontjából. Számos kutatás tapasztalatai szerint a magányos, közösségeitől és individualitásától — és ezért a bizalom legelemibb érzésétől is (Utasi, 2006) – megfosztott egyén a legfegyelmezettebb, legmobilabb, "legrugalmasabb" munkaerő és a leginkább befolyásolható, meggyőzhető fogyasztó. És még "jó" — mint arról már szó volt – azoknak az egyéneknek, akikre mint munkaerőre és fogyasztóra egyáltalán szükség van, hiszen a világban — különösen annak gazdasági perifériáin – növekszik azoknak az embereknek a száma, akikre a centrumok gazdasági elitjei (és ideológusaik) már ebbéli minőségükben sem számítanak. Ők egyszerűen feleslegessé váltak. Nekik nem individualitásuk, hanem puszta létezésük vált kétségessé.” (Szalai Erzsébet, 28-30.)