– Van valami terved? – érdeklődött Jannakosz, és belekarolt barátjába. – Tudod, hogy életre-halálra egyek vagyunk! – Nekem nincs – válaszolta Manoliosz –, de lehet, hogy van Istennek; készenlétben kell állnunk. (Kazantzakisz)
„Jézus is olyan, mint a bor – gondolta Manoliosz. – Kitárja az ember szívét, hogy beleférjen az egész világ, mint ahogy a paradicsom kapuját is szélesre tárta minden bűnös előtt. . .” (Kazantzakisz)
„Nyisd ki a szemed, atyám – mondta neki a barát –, nyisd ki és szemléld Isten csodálatos alkotásait.” „Én inkább csukva tartom – felelte az aszkéta – és magát az alkotót szemlélem.” (Kazantzakisz)
"Engem soha nem látogatott meg sem a Szent Teréz, sem senki más. Ezzel szemben később rájöttem, hogy az az élmény, ami az amiens-i katedrálisba való belépés pillanatában elfogott, az igenis transzcendenciaélmény. Valamit fölfogtam, amit nem is tudnék megfogalmazni…" (Vajda Mihály)
"Igen, és kérdeztem őt, hogy megvannak-e neki a Schelerek. Azt mondja, meg. És akkor még azt sem engedte, hogy én menjek föl a létrán, leszedte a polcról valamennyit. De ide hallgasson, mondja, én a materiális értéketikán kívül semmit nem olvastam a Schelertől… Hát minden kötet szépen, lelkiismeretesen ki volt jegyzetelve, tele volt aláhúzásokkal. Úgy felejtette el, ahogy én a Heideggert." (Vajda Mihály)
"Amikor befejeztük a politikai filozófia történetét, s felvetettem a kérdést, hogy most mi legyen, valamelyik azt kérdezte, hogy miért nem olvasunk Marxot. Mondom, miért kell Marxot olvasni? Azt mondja, mert soha egy sorát sem olvastuk, bár a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre jártunk, és marxista közgazdaságtant tanultunk, de egy sorát nem olvastatták el velünk Marxnak. Jó volt egy ideig Marxot olvasni; kicsit untuk azért. Belekeveredett aztán Hegel is." (Vajda Mihály)
"Egyszerre tartottam nagyszabású, vonzó és szeretetre méltó személyiségnek, és kifejezetten rémes alaknak: hazugnak – mi több, krónikus hazudozónak –, intrikusnak, és mit tudom én, még mi mindennek. Hogy mit szerettem benne? Hát lehet a szeretetet megindokolni? Meg lehet racionálisan magyarázni azt, ha az ember nem tud ellenállni egy ember vonzásának, valaminek, ami csak úgy árad, sugárzik valakiből? Kötve hiszem." (Vajda Mihály)
"Azt mindenesetre maga mesélte, hogy amikor együtt utazott Puskás Öcsivel valami béke-világkongresszusra, Puskás legnagyobb megrökönyödésére ő, Lukács megkérdezte tőle, hogy mivel foglalkozik – mármint a Puskás Öcsi. Hogy előzőleg Puskás tőle kérdezte ugyanezt, azt az öreg persze természetesnek tekintette." (Vajda Mihály)