Olvasónapló

"Kétségtelen, hogy bármely tétel igazsága csak olyan kritériumok alapján ismerhető fel, amelyek eleve biztosak, általánosak, s túlnyúlnak az egyedin; ezek a kritériumok korlátozódhatnak egyes területekre, s legitimációjukat meríthetik náluk is magasabb kritériumokból; ily módon ismeretek sora épül egymásra, melyek mindegyike csak valamilyen másik ismeretet feltételezve érvényes. Csakhogy egy ilyen sornak, hogy ne a levegőben lebegjen, sőt egyáltalán hogy lehetséges lehessen, valahol kell lennie egy végső alapjának, egy olyan legmagasabb rendű instanciának, amely igazolja az összes többi tagot, miközben maga nem szorul ilyen igazolásra. Ebbe a sémába kell betagozódnia tényleges megismerésünknek, ez a séma köti hozzá e megismerés minden feltételtől függő és viszonylagos elemét immár nem feltételtől függő tudáshoz. Csakhogy azt sohasem tudhatjuk meg, mi is lenne ez az abszolút ismeret." (Simmel, 84)

"...igen gyakran azért vélünk szeretni valakit, mert bizonyos tulajdonságokat lelünk fel benne — miközben pedig csakis azért ruházzuk fel ilyenekkel, mert szeretjük; vagy amikor erkölcsi parancsokat vezetünk le vallási dogmákból, jóllehet valójában azért hiszünk az utóbbiakban, mert az előbbiek élnek bennünk." (Simmel,  69)

"Ahol szeretetet cserélünk szeretetre, az ebben megnyilvánuló belső energiával egyébként nem tudnánk mit kezdeni; ha odaadjuk, semmiféle hasznot nem áldozunk fel – a ténykedés külső következményeitől most eltekintve; amikor a társalgásban szellemi tartalmakat osztunk meg, ettől még ezek nem csökkennek; amikor környezetünknek személyiségünk képét kínáljuk fel, miközben a többiekét befogadjuk, akkor ebben a cserében semmivel sem fogjuk kevésbé birtokolni önmagunkat. Mindezen csereaktusokban az értéknövekedés nem a nyereség és a veszteség beszámításával keletkezik; az egyes felek hozzájárulása vagy teljesen túl van ezen az ellentéten, vagy már önmagában az is nyereség, hogy egyáltalán áldozatot hozhatunk, így a viszonzást – annak ellenére, hogy mi magunk is adtunk – adományunk ellenére is meg nem szolgált ajándéknak érezzük. Ezzel szemben a gazdasági csere – érintsen bár anyagokat vagy munkát, illetve anyagba fektetett munkaerőt – mindig valamely másként is felhasználható jószág felá...

„objektivitás = érvényesség szubjektumok számára általában” Simmel ezt úgy idézi, mint trivialitást. (51)

"A keresztény aszkézis – mind külső megnyilvánulásuk, mind pedig szándékuk szerint – igen különböző elemeket egyesített magában, Nyugaton azonban ezek az elemek legjelentékenyebb megjelenési formájukban – egyes esetekben már az antikvitásban, a középkorban pedig teljesen – racionális jellegűek voltak. Ezen alapul a szerzetesi életvezetés világtörténeti jelentősége Nyugaton, ellentétben a keleti szerzetességgel – nem az egészével, hanem általános típusával. Ez az életvezetés emancipálódott a világtól való tervtelen meneküléstől és a virtuóz önkínzástól elvileg már szent Benedek regulájában, még inkább a Cluny apátoknál s a cisztercitáknál, leghatározottabban végül a jezsuitáknál. A racionális életvezetés rendszeresen kiművelt módszere lett belőle, azzal a céllal, hogy túlhaladják a status naturae-t, hogy az embert kivonják az irracionális ösztönök hatalmából, függéséből – melyet a világ és a természet kényszerít rá –, s alávessék a tervszerű akarás fensőbbségének, hogy cselekedetei...

"A kálvinizmus istene nem egyes «jó cselekedeteket» várt az övéitől, hanem a rendszerré emelt tettek által üdvözülést .( «Werkheiligkeit» ). Szó sem volt itt a katolikus, igazán emberi élet oda-visszájáról, a bűn, megbánás, gyónás, kiengesztelés, újabb bűn vagy időleges büntetéssel letudott, egyházi kegyelmi eszközökkel kiegyenlített szaldó menetéről. Így szüntették meg a mindennapi ember terv és rendszer nélküli erkölcsi gyakorlatát s alakították ki az egész életvezetés következetes módszerét. Nem véletlen, hogy a «metodista» név a XVIII. században éppen azokon maradt, akik a puritán gondolatok utolsó nagy újjáéledésének hordozói voltak, éppen úgy, ahogyan a «precizisták» szándékosan hasonló jelentésű elnevezését XVII. századi szellemi előfutáraikra használták. Hiszen csak az egész élet értelmének minden órában és minden cselekedetben lezajló alapvető megváltoztatása szavatolhatta a kegyelem működését, mint az ember felemelését a status naturaeből (természeti állapotból – a ford....